2008. október 13.
Hát, nem mondhatom, hogy túl sűrűn írok ebbe a rovatba...
Néhány lényeges dolog, ami az utolsó bejegyzés óta történt:
- A Határőrség Zenekara és a Készenléti Rendőrség Zenekara integrálódott, így együtt haladunk tovább. A big band tehát nem szűnt meg, POLICE BIG BAND néven tovább él.
- Tavaly decemberben tagja lettem a Benkó Dixieland Band-nek, ami egy darabig két trombitával üzemelt, aztán Zoltán Béla márciusi halála után (amit azóta is nehezen tudunk felfogni) egyedül maradtam a bandában, mint trombitás. Rengeteg dalt (illetve nem is dalokat, hanem a hangszereléseket) kellett megtanulnom, de élvezem.
2007.08.27.
Volt három álmom: 1. Fellépni Rosemary Clooney-val (ez már örökre álom marad ), 2. fellépni Carl Fontana-val (ez már összejött, sőt egy album is őrzi az emlékét) 3. fellépni Scott Hamilton-nal. Nos, ez a csoda tegnap megtörtént, a Művészetek Palotájában együtt swingelhettem első számú kedvencemmel, azzal a muzsikussal, akinek minden felvételét, minden hangját, minden rezdülését ismerem. Abban a stílusban, amit én a legjobban a magaménak érzek, tagadhatatlanul Ő a legnagyobb. Aki ott volt, annak nem kell ezt magyarázni, aki nem volt ott, az lemaradt egy igazi csodáról...