ÉLETRAJZ

Szalóky Béla (1972. 04. 24.)

Jazzharsona előadóművész, rendőr őrnagy, a KÉSZENLÉTI RENDŐRSÉG ZENEKARÁNAK karmestere, a Benkó Dixieland Band tagja.

Diplomáját 1995-ben szerezte meg a budapesti "Liszt Ferenc" Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén. A zenei életben "multiphonic man"-ként ismerik, mivel nem csak harsonán, hanem szárnykürtön, trombitán, corneten, ventilharsonán, euphoniumon és egyéb rézfúvós hangszereken is játszik. Elsősorban mainstream, bebop játékos, de előszeretettel szerepel tradicionális jazzt játszó zenekarokban. A free jazz, valamint a kortárs kompozíciós zene sem idegen számára.

Az Oldsmobile Dixieland Jazz Band tagjaként kezdett világot látni, eljutott a Kanári Szigetekre, Európa szinte valamennyi államába, sőt még Mauritius Szigetére is. Karrierje a Hot Jazz Band-ben folytatódott. Ezzel a zenekarral többízben járt Franciaországban, ahol számos fesztivál résztvevője volt.

Öt évig volt a Budapest Ragtime Band tagja, mely az egyik legpatinásabb magyar oldtimer zenekar, a világ számos rangos fesztiváljának kedvelt vendége. Ezzel az együttessel turnézott Európában és az Egyesült Államokban. Tagja volt a Cotton Club Singers-t kísérő Cotton Band-nek.

A Trombone Workshop 3/4 9 elnevezésű, öt harsonást számláló együttes első harsonásaként koncertezett Jiggs Whigham-mel. 1998-ban fellépett és CD lemezt készített Carl Fontana-val. 1999-ben Las Vegas-ban és Los Angelesben lépett pódiumra. Szólistaként koncertezett a Metropol Orchestra-val az International Trombone Festival-on (ITF2000), ahol Vince Mendoza vezényletével, Mike Abene hangszerelésében saját szerzeményét (As I Remember Vajda Sándor) adta elő. Fellépett Bill Reichenbach, Ed Neumeister, Bart Van Lier, Terry Woodson, Mike Smith, Edwin Morgan, Bill Miller (Frank Sinatra zongoristája 46 éven keresztül!), Bob Chmel, Walt Johnson, Jim Fox, Paul Rostock, Jeff Morrison partnereként, dolgozott Tommy Vig-gel. 2001-ben résztvett az Euroradio (EBU) Big Band amszterdami koncertjén. Világszerte rengeteg koncerten és session-ön játszott, amelyeken többek között Tomasz Stanko, Stjepko Gut, Christian Muthspiel, Vladimir Tarasov, Anatolij Vapirov, Joe Muranyi, Mike Vax, George Benson, Frank Foster, Birelli Lagrene, John Allred, Tommy Saunders, Mark Fosset, Marcel Zannini, Acker Bilk, Irakli...stb. társaságában állt színpadra.Vendégkarmesterként fellépett a Győri Fesztivál Big Band-del. 2007-ben a Scott Hamilton Quartet vendége volt.

A magyar jazz élvonalának szinte minden tagjával dolgozott (Deseő Csaba, Kőszegi Imre, Szakcsi Lakatos Béla, Lakatos "Pecek" Géza, Babos Gyula, Tomsits Rudolf, Pege Aladár, Bontovics Kati, Lakatos "Ablakos" Dezső, Berki Tamás, László Attila, Fogarasi János, Oláh Kálmán, Jávori Vilmos, Borbély Mihály...stb.)

2000 óta tagja, 2005-től 2007.dec.31-ig (az önálló Határőrség megszűnéséig) pedig vezetője, karmestere a HATÁRŐRSÉG ZENEKARÁNAK.

2002- ben megalakította saját együttesét, a kilenctagú, klasszikus jazz-t játszó SZALÓKY CLASSIC JAZZ BAND-et.

2002-ben az év jazzmuzsikusa kategóriában eMeRTon Díjat kapott.

2003-ban hívta életre a SZALÓKY CLASSIC JAZZ QUARTET-et, mellyel kedvence, a cornetes Ruby Braff előtt kíván tisztelegni.

2004. májusa óta dolgozik együtt Gyárfás István triójával, akivel egy sikeres afrikai turné után elkészítették első közös albumukat, amely a kenyai utazás ihlette saját szerzemények gyűjteménye. A címe: "NAIROBI ROMANCE". Együttműködésük újabb gyümölcse a 2006 végén megjelent "OLD AMSTERDAM" című korong. 2007-ben egyedüli magyar meghívottként a Jakarta Jazz Festival-on léptek fel.

2008-tól közel 20 év együttműködés, vendégszereplések után tagja lett a BENKÓ DIXIELAND BAND-nek.

Az alábbi országokban vendégszerepelt:

Amerikai Egyesült Államok (New York, California, Nevada, Wisconsin, Illinois)
Anglia
Ausztria
Belgium
Bulgária
Csehország
Dánia
Észtország
Franciaország
Hollandia
Indonézia
Kanári-Szigetek (Spanyolo.)
Kenya
Lengyelország
Mauritius
Németország
Norvégia
Olaszország
Románia
Spanyolország
Svájc
Svédország
Szlovákia
Szlovénia
Ukrajna